Kárhozó lélekként süvöltött az őszi szél, Ajkain vérző szavakkal egy álomról mesélt, Mikor halott szemébe néztem, ragyogó fekete gyöngyökbe, Sötétség vette körül, magányos álmokba temetve…
Fagyott éjszakák szülték néma bánatát, Az erdők felett hallottam kínzó sikolyát, Már egyetlen szomorú könnycsepp sem adhat életet a létnek, S az összes halott emlék is, csak múlását a szépnek…
Ha lelkének lángja még mindig égne, Ha újra az én szemeimbe nézne, Magányomban üvölteném belül, Hogy mennyire fáj az éjszaka egyedül…
Kerestem végtelen ködben, a sötét ég alatt, De csak álmokat találtam, ami még megmaradt, Most üres szobákban álmodom tovább azt, ami rég’ elveszett, Mert magamat gyűlölni talán, de magamnak hazudni nem lehet…
Csillagok vezették léptem a magánynak útján, Láttam kihűlt testét, végleg itt hagyott tán, Egyedül az árnyéklétben, egyedül a teremtésben, Egyedül az én utolsó, magányos perceimben…Teksty umieszczone na naszej stronie są własnością wytwórni, wykonawców, osób mających do nich prawa.
