Figyelmezd szavaimat asszony
Mielőtt reszkető fohászod a szél gondjaira bíznád:
A magasság fülei süketek bűzlő rothadásukban
Míg a mélység lelkei megértik ajkaid remegését

Ó Uram, hallak Téged, bár látni nem látlak
Csepegtesd szívembe fekete nektárodat

De hiszen láttál már kedvesem...
Hát nem emlékszel arra a fagyos éjszakára,
Mikor ágyat vetettem elkínzott méhed falai közt?
Elhullajtottam tüskés magvaimat földed rejtekébe
És te világra hoztad magát a Dögöt

Fájdalomtól eltorzult, haldokló magzatod arca
A Katakombák Hercegének parancsoló tekintete
Ave Gloriosus Dux Catacumbae
Ave Gloriosus Dux Catacumbae In Perpetuum

A barlangodban fekete vért öklendező
Bugyborékolva fulladozó, kitekert, elhaló porhüvely
A Katakombák Hercegének rettenthetelen páncélja
Ave Gloriosus Dux Catacumbae
Ave Gloriosus Dux Catacumbae In Perpetuum

Feléd nyújtom hát az Égő Kezet
Táplálod-e gyermeked sűrű, fekete tejeddel?
Királynője leszel-e a sírboltoknak?
Leszel-e magjaim termékeny hordozója?

Igen, ó Uram.
Igen.

„Ego, Mater Pollutus, suspicio te, Rex Mortui
Sicut meus maritus
Habere ac tenere
In Lux Nigra Sapientiae
In Morbus et in Confusio
In Serpens Amplexus
Aeternus et umquam”

---

Teksty umieszczone na naszej stronie są własnością wytwórni, wykonawców, osób mających do nich prawa.