Zord alkony esőjét bún zokogá ég
Sürü erdők rengetegébe temetve menetét
Lelke tátongó lyuk az érzések mélységén
Hol benne alvó idők fájdalmában
annya karjaiban tartá halott gyeremekét
Hűs dér könnyeinek álmodó fészkét óvón megveté
Holt levelek alant takarván
Mély földbe búvó fénynek mulandósága
fakuló emlékét
Fólytón kántálá szél, ártó sejtelem regéjét
Emelvén agg fáknak szavát
Fagyott csillagoknak végtelenje felé
Segits,kérlek hozd vissza a madarakat
Jeltelen sirjának ágyát éjje ásóval veté meg
S lapáttal takará pázsitnak paplanát
Emlékét igy nyom nélkül fedé el a rög,
Lelkének üdvéért senki seholsem könyörög
Szomorú füz sirat hamvából lett porhüvelyt
Fálydalomnak tisztásán sirja kárhozótként vérző seb
Feltüné homályló enitása arcnak, im kietlen tájon
Kérlel fohászt e szempár,
Mely ködböl jövén feledés vadcsapásán megy
Segits,kérlek hozd vissza a madarakat
Im eljövé az utolsó ősz,mely soha véget nem érvén
Nyomasztóan telepedjék örök itéleteként gyarló tudatnak
Foszló múltnak névtelen búcsúja
vádolván élőkben e lélek torturáját
Lészen im megfáradt hamvak e megnyugvásnak eltünő rejtekén,
üressége csöndes temetője
Segits,kérlek hozd vissza a madarakat
Teksty umieszczone na naszej stronie są własnością wytwórni, wykonawców, osób mających do nich prawa. |
|
