Egy öreg úriember lehelli partra az idei száraz esőt, elmereng majd magára ölt egy újabb hosszú esztendőt. Felesége kérdi, mi baj, miért szomorú, miért nem jár az égnek ma csillagkoszorú?
Felsegíti némán, mint éjszaka én a hangerőt, hogy csak magammal legyek, míg egy kis kovácsolt erőt szorítok magamhoz s én már erős is vagyok, lelkem újra szárnyal, én ma itt nem maradok!
Majd ha ide ér az őszi szél, elkísér.
Holnap úgy tekintesz rám, mint ritka vonzó idegen, mégis tekintetedben néha én itt magam meglelem. Fütyülnék, ha lenne hangom, százat én neked, száz dallamot játszanék, míg ellágyul lelked,
de lélekszilárdságban én vagyok itt a nem igazán nyerő, igazi énképem ma még fel nem fedhető. Fejfedőm, ha mégis egymillió darabbá törik, törhetetlen igazát tán végleg elhagyná...
Majd ha ide ér az őszi szél, elkísér. Elmentél, nem vagy már, eltüntél, rám vártál...
Majd ha ide ér az őszi szél, elkísér. És ott vagy már a házunknál és ott állok én is, hol te álltál...Teksty umieszczone na naszej stronie są własnością wytwórni, wykonawców, osób mających do nich prawa.
