Távol mindentől a feledés tengerén Lágyan ringatózom a semmi közepén Emlékeim lassan köddé válva Távoznak a messzeségbe, tűnnek el a homályba Egyesült a nappal az éjjel, megszűnt a fény, s a sötét Árnyékok tánca a félhomályban idézi az élet tüzét De én nem akarok visszamenni! Nem akarok emlékezni! Az értelmetlenségben az értelmet keresni Valami kell, hogy kábítson Mi tompítja fájdalmam Nem akarok többet látni Megvakítom magam Kegyetlen a valóság, fáj az igazság Haldoklik a barátság, s a szeretet Visszatér újra a gyűlölet Pusztító düh, mi éltet, s eltemet Elfojtott érzelmek ébrednek fel bennem Megfakult remények tűnnek el a csendben Bárcsak meghalnál! Végképp eltűnnél Közeleg a vég. Halott világ! Gyűlölöm fajtád, gyűlölöm mindened Minden lény közt átkozott a te neved Kiírtassz mindent, ez a te utad Míg végre te is elpusztítod magadat Ismét a tengeren vagyok De már nem tart fenn a víz A mélybe ránt egy felbőszült örvény Túlvilági énekek dallama hív Feledésbe merültem Lehullott egy csillag, kialudt a fény Örökre lent maradok Az óceán mélyén Elvesztem a végtelenben Érzés nincs már bennem Céltalanul keresem az utat Senki sincs aki irányt mutat Lobbanjon hát lángra végre Ez a kihalt táj Pusztuljon el minden Mi oly sivár és kopár …Mint a lelkem - sötét éj a lelkem - fagyos tél Kertjében kiszáradt fák Ezernyi hervadt virág Egyedül maradtam Mindenkit elhagytam Akiket ismertem Senkit se szerettem Eldobtam életem Tudtam, nem tévedtemTeksty umieszczone na naszej stronie są własnością wytwórni, wykonawców, osób mających do nich prawa.
