Néma már, az alkonyatban sír a táj Nincs fény, a hanton fekszünk O és én Egy női név hómárványba karcoltan Egy síró, örök éj
Lásd, hogy merre megy az új világ És lásd célod, s nem végzeted vár És szállj, újra szállj szabadon Mert az élet szele már fúj A sápadt zafír égen túl
Égek, akár egy tüzes mag Hideg fényű messzi csillag Vakon száguldó tudat Várom, az út merre mutat Fáj, mit mögöttem hagyok Fájjon, én mégis indulok Szemem egy sugártól lesz vak Hív a fény, hogy induljak
Izzó homok talpam alatt, célom rég mögöttem maradt A távolban egy ábránd fogad: Élet s halál, mind ugyanaz? Mit tudsz - Te, aki cél nélkül sehová sem jutsz? Mit látsz? Te, aki hang nélkül állsz és vársz? Miért sírsz? Te kinek ha nem mondják magadban bízni sem bírsz? És mondd, mi kell, hogy a világot ÍGY fogadd el?
Évek, lassuló léptek, néztek, így hova érek Képek - már semmit sem értek, félek - de van megoldás
Nem leszek egy kőbe vájt név, Kereszten egy megkopott kép Elfelejtett régi évszám Emlék csak egy korhadt tábláTeksty umieszczone na naszej stronie są własnością wytwórni, wykonawców, osób mających do nich prawa.
